Homeo-Derm Bt.

Bőrgyógyászati, kozmetológiai és nemibeteggyógyászati szakellátás



Bemutatkozás:

A Homeo-Derm Egészségügyi Szolgáltató Bt. bőrgyógyászati, kozmetológiai és nemibeteggyógyászati járóbeteg szakellátással foglalkozik. A Bt. székhelyén (Lenti, Béke u. 35.) található szakrendelőben rendel Dr. Kiss Gyula, aki az általános orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte 1984-ben. Ezt követően a Zala Megyei Kórház Bőrgyógyászati Osztályán tett szert szakmai gyakorlatra, majd 1988-ban szakvizsgázott bőrgyógyászat-kozmetológia-nemigyógyászatból.

"Ezután remek szakmai kihívásnak tartva örömmel fogadtam el azt a feladatot, hogy a Lenti Szakorvosi Rendelőintézetben (ahol korábban még soha nem volt) indítsak el egy bőrgyógyászati szakrendelést. Kezdetben ez csak kevés óraszámú rendelésként valósulhatott meg, így öt éven keresztül háziorvosként is tevékenykedtem. Ezen időszaknak jelentős hatása volt szakmai fejlődésemre, hiszen arra késztetett, hogy mindig az egész embert vizsgáljam. Nagyon fontosnak tartom azóta is, hogy a bőrelváltozásokat, bőrtüneteket is mindig a szervezet többi részével és a pszichével összefüggésben elemezzük.

Az addig általánosan alkalmazott hagyományos orvoslás határait egyre inkább megismerve kezdtem el más módszerekkel ismerkedni. Ennek során jutottam el 1991-ben az első magyarországi homeopátiás tanfolyamra, melyen megismerkedtem a homeopátia módszereivel, majd alkalmazni kezdtem azokat. A bőrbetegségek gyógyításának eszköztárát a homeopátiás szerek nálam azóta is színesítik.

A háziorvosi tevékenységemmel párhuzamosan a bőrgyógyászati betegforgalom olyan mértékben megnövekedett, hogy 1995-től a szakrendelés teljes óraszámúvá vált.
1996-tól a Homeo-Derm Bt. szakrendelőjében is fogadom pácienseimet.

SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Teljes körű felnőtt- és gyermekbőrgyógyászat
- Kozmetológia
- Nemi úton terjedő betegségek ellátása
- Jóindulatú bőrelváltozások bőrsebészeti ellátása
- Soft-laser kezelések
- Homeopátiás kiegészítő terápiára javaslat




vissza a kereséshez >>





A képek rákattintással kinagyíthatók

Elérhetőségek:

Cím:

8960 Lenti, Béke u. 35.  
térkép »

Telefonszám:

+36-30/897-9642

Fax szám:

+36-92/553-080

E-mail cím:

homeoderm@borgyogyaszmost.hu

Weboldal(ak):